Szökés sárkányrepülőn

„Amikor másodszor is elvittek oda, tudtam, hogy megszűnt az álmom, hogy ebben a köztársaságban éljek, hogy itt legyen többé az otthonom. Akkor döntöttem el, hogy elhúzok innen a fenébe. Még nem tudtam, hogyan, de spekuláltam.”

Vladimír Príslupský (*1948)

Szállodákat mentett meg, végül egy sárkányrepülőn szökött át a határon …

Szerző: Pavol Jakubčín

Nem engedték be a bécsi szállodai iskolába, végül Vladimir Príslupský egy sárkányrepülőn szökött nyugatra. A rendszerváltás után visszatért, hogy saját vendégházat nyisson Szlovákiában.

Vladimír Príslupský 1948. január 22-én született a kelet-szlovákiai Klokočovban (Michalovcei járás). „Rendes szocialista fiúként” nőtt fel, az iskolában arról hallott, hogy milyen szép lesz a szocializmus, és hogy a kapitalizmus felszámolja a becsületes embereket. Különböző falusi szervezetekben és a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségben tevékenykedett. 1968-ban, Dubček reformjainak lelkesedésétől lenyűgözve, saját meggyőződésből belépett a kommunista pártba. Középiskolai tanulmányai után alapfokú katonai szolgálatot teljesített. Ebben az időszakban a Csehszlovák Kommunista Pártban is párttisztogatások zajlottak. Bár Príslupský a pártelnökség előtti interjúk során nyíltan bevallotta, hogy ellenzi a „szövetséges csapatok” bevonulását, párttagságát nem vonták vissza.

A katonai alapszolgálat elvégzése után különböző beosztásokban dolgozott a vendéglátó- és szálláshely-szolgáltatási ágazatban. Huszonhárom éves korában lehetősége nyílt arra, hogy a Drienica – Lysá hegyi szálloda (Sabinovi kerület) igazgatójaként dolgozzon. Elfogadta az ajánlatot, és a szállodaigazgatói pozícióban, amely az ő vezetése alatt virágzott, Príslupský jó hírnévre és számos kapcsolatra tett szert. Emiatt az állambiztonság megpróbálta együttműködésre kötelezni. Ő azonban visszautasította az együttműködési ajánlatot: „Nem vagyok az a típus, aki bárkit is besúg. Soha nem tettem és soha nem is fogok ilyet tenni. Szeretnék önökkel az StB-vel [Állambiztonság (ford.)] barátok maradni, de nem akarok együttműködni önökkel”. Mivel nem volt hajlandó együttműködni, szinte lehetetlen volt engedélyt kapnia arra, hogy nyaralni menjen a kapitalista külföldre. Ez idő alatt befejezte a szakirányú tanulmányait, és elvégezte a szállodai iskolát. Mivel németül akart tanulni, beiratkozott az újonnan megnyílt bécsi szállodai iskolába is. Bár felvették, a biztonságiak nem engedték Ausztriába.

1978-ban a Magas-Tátra közelében lévő Salaš Veľký Slavkov létesítményben kezdett dolgozni, mint menedzser. Hivatali ideje alatt sikerült létrehoznia egy nagyszerű alkalmazotti csapatot a szállodában, és felújította az egész létesítményt. Hamarosan a Salaš a vállalaton belül az egyik legjobban minősített létesítmény lett. „Nevet és népszerűséget szereztem. Azzal, hogy az embernek neve és népszerűsége is van,  barátai és ellenségei is vannak. Így van ez mindenhol, és így volt ez akkor is.” Ezt követően Príslupskýt, mint magasra értékelt vezetőt, a párt megbízta a rosszul teljesítő kézsmárki Lipa Hotel vezetésével. Hat hónapos megbízatása után a szálloda kikerült a negatív számokból, és nyereségessé vált.

Príslupský aktívan részt vett a kispályás labdarúgásban, és a kézsmárki időszak alatt lett csapatával szlovák bajnok. A nyitrai bajnokcsapattal együtt 1982-ben lehetőségük volt arra, hogy Csehszlovákiát képviseljék a római kispályás labdarúgó Európa-bajnokságon. Némi probléma után sikerült elérnie, hogy utazási záradékot kapjon Olaszországba, de azzal a feltétellel, hogy személyesen ő felel azért, hogy a csapatából mindenki visszatérjen. A bajnokságon az összevont csehszlovák csapatnak a 4. helyet sikerült megszereznie. Ez, figyelembe véve, hogy a csapat minden tagja amatőr volt, nagy sikernek számított. Hazafelé a vonaton az egész csapat ünnepelt, az elért eredményhez méltóan. Zsolnán Vladimír Príslupský néhány barátjával együtt leugrott a vonatról egy italra. A vonatuk azonban, amelyben az összes csomagjuk volt az iratokkal együtt, otthagyta őket. Csomagjaikról a vonaton maradt barátaik gondoskodtak, és ők a következő vonattal utaztak tovább.

Miután hazaérkeztek Kézsmárkra, a csoport a Lipa Hotelhez tartozó kastély borozójában ült le. Itt, miközben az ünneplés folyt, egy állambiztonsági tiszt megpróbálta legitimálni. Mivel Príslupskýnál nem voltak iratok, konfliktus alakult ki közte és a tiszt között, amely verekedéssé fajult: „Azonnal megütött. Olyan szépet kaptam, hogy bevertem a fejemet az ott lévő boltívbe. Ekkor őrültem meg – tudja, amikor valaki megtámad… Ráugrottam és elkezdtem ütni. Elkezdett menekülni, és a konyhám felé futott.” Ott azonban egy csapat másik állambiztonsági ember ült, akik valamit ünnepeltek. Príslupský után futottak. „A pincéreim, amikor látták, hogy utánam jönnek, megállították őket, és iccu neki, verekedés… Ott „tisztességesen” verekedtünk, ahogy kell.” A verekedés következtében Vladimir Príslupskýnak biztonsági problémái lettek. Már másnap reggel őrizetbe vették és letartóztatták (az egyik rendőr hamisan vádolta meg Príslupskýt azzal, hogy egy üveggel bántalmazta őt, ami hivatalos személy elleni erőszaknak minősült). Az ügyet végül elfogultság miatt nem a biztonságiak, hanem közvetlenül az ügyészség vizsgálta ki. A vizsgálat megállapította, hogy a palackkal való bántalmazás vádja koholt volt, Príslupskýt szabadon engedték, és csak szabálysértésért kapott büntetést. Bár az ügy látszólag lezárult, az érintett állambiztonsági tisztek nem feledkeztek meg róla, és elkezdték „alaposabban szemügyre venni” Príslupskýt.

Egy év múlva letartóztatták, és szocialista tulajdon lopásával vádolták. A vádat az StB a Príslupský alkalmazottai közé beépített ügynökök segítségével koholta. Kilenc hónapot töltött őrizetben, majd később szabadon engedték. Vezetőként azonban nem dolgozhatott tovább, ezért pincérként helyezkedett el egy kocsmában. Három hónap múlva azonban ismét letartóztatták, azzal az indokkal, hogy befolyásolhatja a tanúkat. „Amikor másodszor is elvittek oda, tudtam, hogy megszűnt az álmom, hogy ebben a köztársaságban éljek, hogy itt legyen többé az otthonom. Akkor döntöttem el, hogy elhúzok innen a fenébe. Még nem tudtam, hogyan, de spekuláltam.”  Szabadulása után megpróbált hamis útlevelet szerezni Lengyelországban, de nem járt sikerrel. Ezért kitalált egy másik módot, hogy megszökjön a vasfüggöny mögül.

Miközben még Veľký Slavkovban dolgozott, Príslupský részt vett egy sárkányrepülő tanfolyamon.  A t anfolyamsorán  azonban  kificamította  a  vállát,  és  nem  fejezte  be a tanfolyamot. Nem folytatta a repülést. Egy olyan helyzetben, amikor mindenféleképpen külföldre akart jutni, az az ötlete támadt, hogy sárkányrepülővel repüljön át a határon. Ezért egy barátjától vásárolt egy régebbi motoros sárkányrepülőt. Amikor azonban ki akarta próbálni saját maga, leszálláskor megsérült a sárkányrepülő, eltörött a légcsavar és a szárny. A törött sárkányrepülőt meg kellett javítani, és az akkori körülmények között csak a pótalkatrészek beszerzése több hónapot vett volna igénybe. Príslupskýnak azonban nem volt ennyi ideje, mivel néhány napon belül vissza kellett volna mennie a börtönbe. Vezetőként szerzett számos kapcsolatának köszönhetően négy nap alatt sikerült beszereznie a sárkányrepülő megjavításához szükséges összes alkatrészt. Az eredeti tulajdonossal együtt gyorsan megjavították a repülőt. Néhány nap múlva kölcsönkért egy autót egy barátjától, a sárkányrepülőt egy másik barátjával együtt bepakolta a kocsiba, és elindult Nyugat-Csehországba, a Német Szövetségi Köztársaság határa felé.

Azonban az eredeti helyet, amelyet Príslupský az induláshoz kinézett, az első szemlét követő néhány hét alatt benőtte a fű, ami lehetetlenné tette a sárkányrepülő biztonságos elindulását. „Olyan magas fű volt ott, vágatlanul. Próbáltam elindulni rajta… a barátommal összeraktuk a repülőt, de nem akart elindulni, nem akart elindulni azon a füvön, mert a fű visszatartotta.” Ezért szétszedték a sárkányrepülőt, és kerestek egy másik alkalmas helyet, ahonnan felszállhattak. Végül Mrakov falu (Domažlicei járás) közelében, a tó melletti úton találták meg. Az új hely közelében azonban éppen a szövetkezet egyik traktorosa szántott egy mezőt, ezért úgy döntöttek, hogy megvárják, amíg a traktoros elmegy. Egész délután vártak, míg végül háromnegyed kilenc körül a szövetkezeti munkás befejezte a szántást. Ő és barátja újra összerakták a sárkányrepülőt, és 1987. május 18-án kora este Vlagyimir elindult a szabadságba. A barát a kölcsönkapott aviával (cseh autómárka, itt a teherautó szinonimája – a ford.) indult vissza Szlovákiába. (Visszafelé, amikor Príslupský már a Német Szövetségi Köztársaságban volt, a kocsival együtt a Devět křížů autós fogadó közelében feltartóztatták és letartóztatták.)

A folmavai határátkelő felé tartó repülés során Vlado elrepült a Spálený vrch jelzőpont (a nemzeti légvédelmi rendszer pontja) mellett, amelynek személyzete azonnal jelentette a mozgását, miután észlelte őt. Tudta, hogy körülbelül hét perce van arra, hogy biztonságba kerüljön, mert miután észlelték, az állam légvédelmét biztosító vadászgépek azonnal felszálltak a záhonyi bázisról. Mivel a sárkányrepülővel nem akart magasabbra szállni, megpróbált a völgyeken keresztül repülni. A dombos terepen azonban többszöri irányváltoztatás után hamarosan elvesztette a tájékozódását, és nem volt biztos benne, hogy pontosan hol van. „Egyik völgy, másik völgy, fordulók, mindenféle repülés, és már azt sem tudtam, hol vagyok.” Néhány perc múlva, magasan fölötte vadászgépeket hallott elrepülni, „megfordultak és visszarepültek. Így amikor nem szálltak le, 100 százalékig biztos voltam benne, hogy a német oldalon vagyok.” Ezek után Príslupský úgy döntött, hogy egy közeli réten száll le. Leszállás közben azonban álcázott tankokat és katonákat vett észre. Feltételezte, hogy a csehszlovák államhatárt őrző szovjet csapatokról van szó. (A valóságban azonban amerikai csapatok voltak, amelyek már a német határvidéken állomásoztak). Ezért újra felszállt, és aggódva próbált megtalálni egy várost. Újra lejjebb repült a legközelebbi nagyobb város fölött, és ellenőrizte, hogy már Németországban van-e. Amikor meglátta a német jeleket, elégedett volt. (Cham városa volt az). Ennek ellenére úgy döntött, hogy egy kicsit tovább repül. Hamarosan átrepült Roding városa felett,  amelyen túl egy nagyobb rétet talált,  ahol úgy döntött,  hogy leszáll.

Miután biztonságosan leszállt a földre, körülbelül öt méter után a motorja leállt, mert kifogyott a benzin. „Csak egyszer az életben lehet ilyen szerencsés az ember.” Elrohant a legközelebbi házhoz (Unterlintach falu közelében volt), ahol találkozott egy idős asszonnyal. A feszültségtől és az izgalomtól anyanyelvén, a kelet-szlovákiai zemplini dialektusban kezdett beszélni hozzá: „Cetko, ta co tu za valal dole?” A nő csak értetlenül kérdezte: „Was?” Vlado újra megszólította, a szíve hevesen dobogott, most már németül: „Das ist Bundesrepublik Deutschland?” „A nő igenlő válasza után: ‘Ja, das ist Bundesrepublik Deutschland’, letérdeltem és megcsókoltam a földet. Ő azt hitte, hogy megőrültem, mert nem tudta, hogy ki vagyok, még a sárkányrepülőt sem látta, csak másnap tudta meg, amikor az újságok tele voltak vele.”

A helyiek segítségével Príslupský eljutott egy közeli kocsmába, ahol kapcsolatba lépett egy barátjával, aki már régóta Németországban élt. Ez utóbbi utasításokat adott neki, hogyan tovább, jelentette a rendőrségen, és megállapodtak abban, hogy barátja másnap meglátogatja őt. A telefonbeszélgetés után ki akarta fizetni a fogadósnak a hívást. Ez utóbbi egy márkát és hatvan feniget kért tőle. „Nem volt nálam semmi, csak egy ötszázas. Aztán tele voltak vele az újságok: A szökevény ötszáz márkával fizetett!… Odaadtam neki az ötszáz márkát, csak kapkodta a fejét.”

A rodingi rendőrőrsön Príslupský hivatalosan menedékjogot kért. A rendőrök azonban nem akarták elhinni, hogy sárkányrepülővel érkezett. Két óra telefonálás és ellenőrzés után a rendőr azt mondta: „Igaz, kiderült, hogy valaki átrepült Furth im Wald felett, és nem tudják, hol szállt le. Tehát valószínűleg én voltam az.” Más rendőrök jöttek érte Rodingba, és egy autóval elvitték további kihallgatásra. Útközben észrevette, hogy az államhatár felé tartanak, ami miatt attól tartott, hogy a rendőrség ki akarja adni Csehszlovákiának. Ezért fontolóra vette, hogy kiugrik az autóból és elszökik. A rendőrök azonban, akik észrevették nyugtalanságát, biztosították arról, hogy nem adják ki. A hivatalos eljárás szerint azonban ki kellett hallgatni a furth im Wald-i rendőrőrsön, ahol átlépte a határt. A következő napokban Vladimirt az amerikaiaknak és a franciáknak is ki kellett hallgatniuk.

Miután néhány hetet menedékházban töltött, pincérként kezdett dolgozni egy étteremben. Történetének a médiában való megjelenésének és a sárkányrepülőgép a berlini Checkpoint Charlie múzeumnak eladásának köszönhetően pénzt keresett, amiből saját éttermet nyitott, miután körülbelül egy évig Németországban élt. Hazavágyott, ezért 1992-ben visszatért Csehszlovákiába. Ma a Tátra lábánál fekvő Mengusovce faluban Rogalo néven saját vendégházat vezet. „Rogalo, mert a rogalo (sárkányrepülő ford.) elvitt a szabadságba.”

Forrás: Príbehy 20. storočia folyóirat, 02/2023 sz., téma: Identita na tanieri (Identitás tányéron)